2012. október 28., vasárnap

Diós-meggyes liszt nélkül, akár karácsonyra is






Ez a sütemény tortának látszó nem torta :))))
Ismerőseim - akinek csináltam - nem annyira torta evők, de tekintettel az alkalom ünnepélyességére igyekeztem egy kis csavart belevinni.

40 dkg-nyi jó alaposan ledarált diót összekevertem 4 ek (púpos) holland kakaóporral. 16 tojást szétválasztottam, a sárgáját  fehéredésig kevertem 15 ek. porcukorral és 2 csomag sütőport. Hozzáöntöttem kb. 1 dl étolajat, majd a szárazanyagokat, összekeverés után a tojáshabot, majd beleszórtam 2 üveg lecsöpögtetett meggybefőttet. A levét lefagyasztom és gyümölcsleveshez szoktam felhasználni.
Két tepsibe sütöttem, egy szögletesbe és egy őzgerincforma-szerűségbe, amiket kibéleltem, kikentem előzőleg.
150 oC (légkeverés) és kb. 30-35 percig sütöttem (tűpróba).  Cukrozott konyharuhára borítottam, rögtön letakartam  őket konyharuhával. Jó volt, mert mindkét tepsit egyszerre bele tudtam tenni a sütőbe.
Amig ,megcsináltam a krémet. Fél liter házi tejből vaníliakrémet főztem, hozzákevertem 50 dkg vajat, 3 ek. kakaóport. Nem ízesítettem mással, mert valahogy "tökéletes" lett az íze. Nem volt édes, de nem is szeretjük (barátaim sem) az agyoncukrozott édességeket.Lehet, hogy a vaj soknak tűnik, de tekintettel arra, hogy a sütemény belül nincs krémmel töltve, a külső kenéshez, díszítéshez szükségesnek láttam ennyit.
A kihűlt süteményeket egy cseppet sem spórolósan megkentem a krémmel, majd dekorfecskendővel különböző módon díszítettem ,  utána megpakoltam, ill. megszórtam a spájzban talált éppen kedvemre való díszítőkkel (csak ehetőket használok).
Úgy látszik "aranylázban" szenvedek, mert rám tört egy kis aranyszórási akció. (Dekoráció:            http://sutidekor.unas.hu/



2 megjegyzés:

Katalin írta...

Kedves druszám, én is bejelentkeztem hozzád :)
Nagyon szép lett ez a tortának látszó "nem torta" :) Nagyon ügyesen megcsináltad, a kanalak gondolom csokiból vannak, mert egyszer én is vettem hasonló csokikanalakat.

Kati írta...

Szia Katalin druszám, köszönöm a dicséretet, igazán jól esett, de hozzád képest én csak egy jókedvű (de az nagyon) amatőr vagyok. Már lelestem a leveles tészta szaloncukraidat. Igazán zseniálisak. Nem szoktam senkiről koppintani, de ezt muszáj lesz, annyira jó (természetesen a linkeddel).

Üdv. Kati